Igenis vallás a jóga?

Az Uj szóban a minap az „Olvasói levél” rovatban megjelent egy válasz Eschwig Hajts Kornél jegyzetére a jóga bevezetéséről az iskolákba Pándy Bertalan tollából. Legelőször is meg kell jegyezni, hogy a Szlovákiai püspöki kar (SPK) - amint ez a püspöki körlevél és az SPK későbbi kijelentéseiből kiderül, elsődlegesen tulajdonképpen nem a klasszikus jóga ellen hanem a Jóga a mindennapi életben (JME) elnevezésü szervezet RAST tervezete, ennek az iskolákba való bevezetése és a JME szervezet institucionális szokásai ellen foglal állást, viszont  - és itt a hiba – a jógát azonositja a Jóga a mindennapi életben elnevezésü szervezettel.

A szerző több olyan kijelentést tesz, amelyet a tények nem támasztanak alá. Elsősorban azt állitja, hogy „a jóga az indiai vallások fontos  tartóoszlopa.” A valóság az, hogy a jóga eljárásait minden vallás alkalmazza – tudva vagy tudatlanul – mivel a jóga az emberi test, energiák, elme  és lélek működését térképezte fel, és igy nehéz nem használni jógában felfedezett eljárásokat olyan vallási tevékenységekben mint az ima vagy kontempláció. De ettől a jóga nem lesz vallás. A „karma” nem annyira az „igazság okkult törvénye” mint az ember belső és külső tetteinek a befolyása a jövőjére. Az egyes indiai filozófiák és vallások még saját értelmezéssel is ellátták ezt a fogalmat. A lélekvándorlás nem csak indiai modell. A lélekvándorlás (metempszichózis) fogalma többek között a korai kereszténységben is jelen volt. A metempszichózis modellje nem azért fogalmazódott meg, hogy ebből az embernek öröme vagy bánata legyen, de hogy felelőségteljesen élje az életét. A tudatállapot változásai mindennapi tapasztalatunk. A jóga abban segit, hogy megismerjük bensőnket és kerülni tudjuk a tudatlanságból fakadó, nem megfelelő tetteket. A szerző által emlitett  „én” tudat kioltása viszont egy igen pontatlan megfogalmazás ami talán abból  is adódik, hogy a szerző tömören kivánta magát kifejezni egy olyan folyamatot illetően, amelyről könyveket irtak, és mégsem irták le pontosan. Az én tudatát nem lehet kioltani, mert a múlást nem ismerő lélek a támasza.  A „szamádhi”  fogalma amire a szerző valószinüleg célzott, az „unio mystica” – a „lélek nászát” takarja leginkább. Viszont ez az állapot nem „önkivület” – exstasis, a szó megszokott értelmében. Ezeket az állapotokat minden olyan gyakorlásrendszer ismeri, amely kutatja az emberi lélek tartalmát és örökségét. A szerző azután a jógától egyenesen ama állitáshoz jut, hogy Isten csak egy utat mutatott az embernek a hozzá való közeledéshez – a kereszténységet. Ez nem a 2. Vatikáni zsinat szellemét tükrözi, amely a más filozófiák és vallások tiszteletét hangoztatja. A szerző tárgyalja az indiai vallások istenfogalmát is, de igen pontatlanul. Nem emliti azomban a jóga istenfogalmát, bár a cikk a jógáról hivatott szólni. Még egy nagy hiba van a cikkben. Azt irja: „igy a végső fokon az ember megisteniti önmagát”.  Ha ez igy menne, „könnyü életünk” lenne. A jóga semmi ilyet nem igér.  Az ember nem istenitheti meg önmagát – legalább is a jóga modelje szerint.  Marad az igyekezet jobb, teljesebb emberi életet élni bármily is  legyen a vallásunk vagy életfilozófiánk.

 

Timcsák G.M.