Uj Ember

Szerkesztősége

BUDAPEST

 

Tisztelt szerkesztőség.

Erdeklődéssel olvastam a Kathpress alábbi hirét :

Milan Flatnik szlovák oktatási miniszter az uj tanévben be akarja vezetni a szlovák iskolákban a jógaoktatást.  A katolikus és más történelmi egyházak ezt élénken ellenzik, mégpedig azért, mert a jóga nemcsak testgyakorlás, hanem ehhez kapcsolódóan az európaitól idegen indiai vallási nézetek hordozója. A jóga ellenkezik eszmeileg a kereszténységtől. A katolikus püspöki konferencia eddigi  tiltakozásai és tárgyalásai eredménytelenek maradtak. Most közös pásztorlevéllel igyekeznek érvényt  szerezni álláspontjuknak. (Kathpress)

 

Ehhez a következőket szeretném fűzni:

Milan Ftácnik miniszter úr már a mult évben meghozta a határozatot, hogy bevezeti a jógát az elemi ás középiskolákba  mint a testnevelés egy részét. Megindult a tanárok szakképzése, de a Szlovákiai püspöki kar (SzPK) ellenállása folytán  ezt a határozatot megváltoztatta. A SzPK az ellenvetéseiben és kijelentéseiben a jógáról irt, de tulajdonképpen a Jóga a mindennapi életben (JMÉ) elnevezésü polgári társulat ellen emelt főleg kifogást, mivel annak a vezetője, swami Maheshwarananda a jógaoktatást kultikus elemekkel vegyitette, és ez a szervezet volt a bevezetendő rendszer megalkotója. Jelenleg egy minisztériumi szakccsoport, amelynek tagja vagok, dolgozik egy olyan – a jóga elemeit oktató – rendszeren, amely garantálja a jóga euróopaiak (és keresztények) számára megfelelő oktatásást. A szakcsoport a JMÉ  által kidolgozott anyagban  nem talált ugyan mást mint gyakorlatokat (tehát nem voltak jelen az emlitett hinduista elemek), de szakmailag az anyagot átdolgozzuk úgy, hogy a JMÉ rendsser hátrányait kiküszöböljük.

A SzPK azon kijelentése, hogy a jóga eszmeileg ellenkezik  a kereszténységgel nem áll helyt. A Pásztorlevél sajnos elég szerencsétlenül lett fogalmazva és több nemvalós kijelentést tartalmaz. Többek között elég sértő módon pellengérezi India szegénységét.